Ugrás a tartalomra

Magyar Kórházszövetség 2020 évi tavaszi kongresszusa - Jövő kórháza

JÖVŐ KÓRHÁZA

2019 tavaszán megtartott XXXI. Kongresszusunkon indítottuk el új kezdeményezésünket a Jövő Kórháza bemutatót. Célunk az volt, hogy a kórházakat működtető, irányító, fenntartó vezetők, gyakorló szakemberek számára egy központi platformon láttassuk a technológiai újításokat, a mesterséges intelligenciát felhasználó gyógyító megoldásokat, az egészségügyi dolgozók munkáját segítő, a humán erőforrás hiányát csökkentő eszköz- és szolgáltatás lehetőségeket. Avagy a Jövő Kórháza innovatív technológiával berendezett, általunk elképzelt jövőbeni kórházi működést bemutató tér. Ehhez keressük a cégek, szolgáltatók partnerségét is.

Várjuk azoknak a cégeknek a jelentkezését, akiknek terméke/szolgáltatása a fenti célt szolgálja. Terveink szerint a 2020. április 1-3-án Tihanyban tartandó XXXII. Kongresszuson a mellékelt rajz szerinti kiállítás és Jövő Kórháza bemutatótér valósul meg. Középpontba helyezzük a Jövő Kórháza bemutatót, körülötte pedig a hagyományos kiállítókat. A Jövő Kórháza központi magjában a jövő műtőjét láthatjuk majd, az előtte lévő körcikkelyekben pedig a kórházi ellátás különböző egységei: diagnosztika, intenzív-kórterem, rehabilitációs, skill labor, gyógyszer ellátás, étkeztetés, mosoda, informatika.

A színvonalas előkészítés érdekében a jelentkezéseket 2020. január 31-ig várjuk az mksz@invitel.hu címre. Ezt követően személyes egyeztetések alkalmával tesszük lehetővé a bemutató és a termék/szolgáltatás innovatív funkcióinak kölcsönös, részletes megismerését. A bemutató térbe csak azok az eszközök/berendezések/szolgáltatások kerülnek, amelyek a valóságban is az adott kórházi ellátási egység működését szolgálják. Minden termék/szolgáltatás típusból csak 1 kerül kiválasztásra, melynél fő szempont a termék/szolgáltatás egyedisége, innovatív jellege.

A Jövő Kórháza bemutató térben elhelyezett termék/szolgáltatás megismertetését egy egyedi applikáció segíti majd, amelyben az érdeklődő látogató és az elhelyezett termék/szolgáltatás képviselőjének azonnali és közvetlen összeköttetése is megvalósul, ezáltal lehetőség adódik arra is, hogy akár a kongresszus ideje alatt személyes találkozás alkalmával egyeztessenek az üzlet részleteiről.